Abydos Gate Abydos Gate Abydos Gate
Címoldal Fórum Vendégkönyv Hírek Letöltés Kérdőív E-mail Frissítések Linkek GYIK



1x20 Politics (Politika)

Írta:
Brad Wright 

Rendezte:
Martin Wood


Epizódismertető

Óvakodj a pusztítóktól! -mondja Daniel, mikor a gyengélkedőn a sebét látják el, amit az előző részben egy alternatív valóságban az ottani Teal'c botfegyverétől szerzett, majd egy fecnit mutat rajta koordinátákkal, ahonnan a támadás indul. Teal'c hozzáteszi, hogy ez csak Daniel víziója szerint van így. Jackson persze tiltakozik (jogosan). Nem hiszik el neki, hogy egy párhuzamos valóságban járt. Miután elmodja, milyen is volt ez a másik világ (Teal'c még mindig Apófisz szolgálatában, Sam és Jack házasodni készültek), még hitetlenebbül állnak Jackson előtt. Az ezredes és Sam persze rögtön felháborodik a "párhuzamos" sorsát illetően. A lényeg azonban az a sarkalatos pont, ami mindkét világban megvolt: Ré halála. Teal'c szerint is ezzel nagyon fel lettek bosszantva a Goa'uldok. Folytatódik a vita, mikor belép Hammond tábornok és Samuels alezredes.

Samules-t frissen tüntették ki és a Pentagonba helyezték, mint a program összekötőjét. Jack-nek persze "ugyanolyan kopasz maradt, mint volt". Megtudjuk azt is, hogy egy meghallgatás lesz, Kinsey szenátor érkezik, hogy ítélkezzen a program felett. A dolognak pedig tétje van: folytatás vagy a bázis bezárása. A CSK-1 pedig tanúskodni fog.

A következő képen már Hammond beszélget az elnökkel telefonon. Jack kap egy rövid leckét arról, hogy ki ki felett áll a politikában. A program 7.4 milliárd dollárjába kerül az adófizetőknek évente és ez zavarja Kinsey-t, aki mint a költségvetési bizottság elnöke be lett avatva a programba és Samuels is eligazította annak reményében, hogy felismeri annak fontosságát, de ez sajnos pont az ellenkező hatást váltotta ki a szenátorból, aki most be akarja záratni a parancsnokságot. Jack persze előáll mentőötleteivel, mint például bolhapiac vagy autómosó de a helyzet sajnos egyeltalán nem vicces.

A tárgyalóban vagyunk, itt van a CSK-1 és várják a szenátort. Az ezredes idegesebb, mint egy csata előtt, Daniel pedig előáll azzal az ötletével, hogy meséljen a Föld ellen készülő támadásról (amit persze csak ő élt át). Ezt a tervet gyorsan elvetik. Belép Kinsey a "megszokott" politikus arccal és jó kedélyűen viccelődik. Üdvözli őt Jack. Odalép az ablakhoz majd megvetően ránéz a csillagkapura és egy ablaknak nevezi, amin az ország a pénzét szórja ki. Leülnek az asztalhoz majd a csapat minden tagját nevén nevezi. Kinsey szép kis köszöntő szöveget mond, melyből kiderül, hogy bár soha nem volt katona egy betegség miatt, mélyen tiszteli azokat, akiknek hivatása a haza védelme és a maga módján ő is ezt teszi. Természeténél fogva azonban nem szereti a titkolózást és szerinte amit a napfény nem érhet (és itt a jó mélyre temetett csillagkapura gondol), az nem lehet jó dolog. Hamar kiderül az is, hogy a döntés a programot illetően már ideérkezése előtt megszületett, ugyanis ennek a létesítménynek már a puszta léte is nyugtalanítja. A meghallgatást is csak azért vállalta, mert erre az elnök külön megkérte. Hirtelen heves indulatok szabadulnak el először Jack majd Sam részéről is, Samuels szerepe is hamar világossá válik (ő a program ellensége volt már a kezdettől). Kinsey Pandóra szelencéjéhez hasonlítja a kaput és azt mondja, hogy ezt is be kellene zárni a mitológiai szelencéhez hasonlóan. Jack azonban megjegyzi, hogy a kapu már nyitva, a Goa'uldok már az ellenségeink, ezen nem lehet változtatni. Ismét heves vita bontakozik ki a pénz illetően, amit persze nem lehet a fenyegetés mértékéhez hasonlítani. Kinsey alábecsüli az ellenséget és korábbi tapasztalataira hivatkozik, amikor is szintén milliárdos csodafegyvereket építettek katonák tanácsára a védelem érdekében hiába. A szenátort az a hír sem rázza meg, hogy most űrhajókkal jönnek a "barbárok". Szerinte majd a nagy amerikai hadsereg megvédi a Földet. Jack felugrik az asztaltól majd csak Kinsey többszöri kérésére ül ismét le.

Jelentéseket kezdenek felolvasni illetve tanulmányozni a küldetésekről. Egy február 10-i küldetésről van éppen szó, amely a Chulakra irányult. Jack jelentéséről van szó de azért ő kér egy példányt magának is és rögtön beleköt a Goa'uld szóba is, melyben nincsen aposztróf. Idéznek a jelentésből, majd máris a helyszínen vagyunk és újraélhetjük, amint az elfogott CSK-1-re a halál vár de Teal'c segítségével sikerül kijutniuk. Ebben Kinsey azt kifogásolja, hogy az ellenség karmaiból egyetlen ember segítségével szabadultak ki. Sam hozzáteszi, hogy ez nem volt olyan egyszerű. Tovább folytatódik az idézés és máris a halálsiklót láthatjuk, amely a kapu felé visszavonuló embereket támadja és az is szemügyre vehetjük, hogy hogyan intézték el a halálsiklót. Ebben azon ütközik meg a szenátor, hogy Kovalsky milyen egyszerűen intézte el a siklót. Jack a meglepetés erejével magyarázza a dolgot. Kinsey nevet azon, hogy ez lenne az emberiség legveszedelmesebb ellensége. Közbe aktiválják a kaput. Csak a CSK-2 tér vissza menetrend szerint és minden rendben is zajlik, legalábbis most Kinsey szerint.

Egy újabb jelentés, a Nox-on történtek. Ezzel akarják alátámasztani, hogy a Goa'uld nagy veszély, ugyanis ott meg is ölték a Csapatot. Külön kiemelik a védőpajzsok veszélyességét, amivel akár hajókat vagy hadseregeket is felszerelhetnek. Ekkor terelődik a szó az űrjárműveik felé. A szenátort érdekli, láttak-e már egyet is ezek közül. A filmből és a egy másik epizódból láthatunk részleteket, Ré és Nirti hajóját pillanthatjuk meg. A vád itt is az, hogy ha gyalogszerrel sikerült elmenekülni, akkor ugyan mért lennének ezek veszélyesek. Hiába emlegetik fel, hogy a Goa'uldok egész civilizációkat irtottak ki, Kinsey ezek után is csak arra hajlandó, hogy beismerje, valóban talán veszélyesek a Goa'uldok. Teal'c is megpróbálja meggyőzni őt arról, hogy nagy a veszély, mert a barbárok már a galaxis nagy részét leigázták és hamarosan nem csak a többi nép problémája lesz ez hanem a Földé is. Kinsey persze rögtön azzal vág vissza, hogy őt nem érdekli a többi bolygó, csak ennek az országnak a védelme.

Jelentés a Kovalsky-val megtörtén esetről, mikor egy parazita szállta meg a testét. Igaz ugyan, hogy sikerül akkor megállítani a testébe férkőzött Goa'uldot de csak egy kiváló tiszt elvesztése árán, legalábbis ahogy a szenátor értékelte a helyzetet. Ezt követően a fertőzésekről esik szó és egy visszahozott vírusról. Hammondot látjuk, amint telefonál az elnöknek és értékeli az akkori helyzetet. Az ezredes arra hivatkozik, hogy akkor megmentették egy egész bolygó népét. Talán itt mégis Kinsey-nek van igaza, aki azt a lehetőséget vázolja, mi történt volna, ha a fertőzés kitör a bázis területéről. Szó esik Jack nanociták által okozott öregedéséről, melybe akkor majdnem bele is halt. Ez a megbetegedés is kis híján kitört a laborból és bár az eset után a tábornok megsemmisíttetett minden mintát, a veszély továbbra is fennáll.

A következőkben hallhatunk arról, hogy a bolygónak szüksége van erre a programra új technikák, fegyverek és tudás miatt is, a szenátor szerint viszont nem ezen az áron. Amatőrnek titulálja a hadsereg itt dolgozó legjobb katonáit, akik szerinte nem ütik meg a mércét. Sajnos kiderül, hogy az itt elhangzottak nem változtatnak Kinsey álláspontján és mindent meg fog tenni azért, hogy leállíthassa ezt a programot. Feláll az asztaltól majd elindul kifelé. Daniel eléugrik és elmeséli neki, miket élt át az elmúlt napokban a párhuzamos világban és elmondja azt is, hogy a Földet támadás fenyegeti. A szenátor persze a hallottakra csak annyit tud mondani, hogy sok őrült mentőötletet hallott már de ez mindegyiken túltesz. Jack is felháborodik a bürokrata hozzáálláson és a szenátornak szegez a kérdés, hogy vajon öngyilkos akar lenni? Kinsey bátran beszél arról is, mi lesz, ha harc lesz. Valószínűleg a tárgyalóban lévők nagy része őrültnek nézi de ezt csak Jackson mondja ki. Miután a szenátor kimegy, Samuels megpróbálja kifejezni sajnálatát de a tábornok szabályosan kidobja.

Szomorú beszélgetés a csapat és Hammond között, Teal'c vissza szeretne térni bolygójára de ezt a tábornok nem engedheti. A vezérkar döntése értelmében haladéktalanul be kell zárni a központot. Folytatás a következő részekben.

A leírást Horváth Krisztián készítette.



 Kapcsolódó fórumtéma




 Fórum: Epizódok - 1. évad
 Fórum: Epizódok - 2. évad
 Fórum: Epizódok - 3. évad
 Fórum: Epizódok - 4. évad
 Fórum: Epizódok - 5. évad
 Fórum: Epizódok - 6. évad
 Fórum: Epizódok - 7. évad
 Fórum: Epizódok - 8. évad


Címoldal Fórum Vendégkönyv Hírek Letöltés Kérdőív E-mail Frissítések Linkek GYIK